Szerencsére ma már többet tudunk. Szinte valamennyi díszmadarunk rajban élő madár, és csak akkor érzi magát jól, ha az övéi között lehet. Ha igazán jót akarunk kis kedvenceinknek, akkor legalább párban kell tartanunk őket, de még jobb, ha több pár is van belőlük. Az adott faj igényei határozzák meg, hogy egyetlen partner elegendő-e neki, vagy inkább rajban tartsuk.

Kell egy társ, legalább egy…
A törpepapagáj (Agapornis) például monogám kapcsolatot alakít ki, és egész életén át hű marad párjához. Szerencséjére, neki egyetlen partner is elég. A törpepapagáj szívesen él együtt fajtársaival, de a laza csoporton belül minden párnak biztosítani kell egy-egy saját zugot, például alvóhelyet. Ha leszáll az est, a párok visszavonulnak saját kis otthonaikba, egy kicsit eltollászkodnak egymáson, majd összebújva álomba ringatják magukat. Mindez csodálatos látvány és igazi örömforrás nekünk, embereknek is.

A hullámos és a nimfapapagájnak is szüksége van legalább egy társra, hogy ne érezze magát egyedül. Aki az egyik vagy a másik fajt megszereti, annak időnként megindító látványban lehet része: amikor a hím megpróbálja elnyerni választottja kegyeit, felborzolja bóbitáját, és szárnyait megemelve apró lépésekkel közelít hozzá, miközben az udvarlás jeleként kedves, csicsergő hangot hallat. Ha van elég helyünk hozzá, akkor valóban érdemes ezeket a madarakat kisebb csoportban tartani, hiszen eredeti élőhelyükön is rajban, illetve családi kötelékben élnek, ami biztonságérzetet nyújt számukra.

Ugyanez igaz a kanárira is, ha nem is mindig tűnik úgy. Ezek a madarak nem alakítanak ki életre szóló partnerkapcsolatot, és azt is jól tudjuk, hogy könnyen hajba kapnak a finomabb falatok és a jobb ülőhelyek felett. Ezzel együtt nem magányos életet élő madarak, tehát csoportban kell tartanunk őket.

Megtanulják, hogy bízhatnak bennünk
Mellesleg, az a felfogás, hogy a rajban tartott madarakat nem lehet megszelídíteni, csupán mítosz! Hogy mennyire tudunk madaraink bizalmába férkőzni, az részben attól függ, hogy milyen fajról van szó, részben pedig attól, hogy mennyi időt tudunk szentelni a társaságuknak. A hullámos és a nimfapapagáj például rendkívül kíváncsi és játékos madár. Nagyon érdekesnek találják az embert, és többnyire viszonylag gyorsan kialakul bennük a kötődés gazdájuk iránt. Ezzel szemben a törpepapagáj és a kanári egész életén át meglehetősen visszahúzódó marad.

Amikor hosszabb időt töltünk kedvenceink társaságában, semmiképp ne sürgessük az ismerkedés folyamatát. Bánjunk velük kedvesen, türelmesen, és akkor hamarosan észrevesszük az első pozitív jeleket. A törpepapagáj és a kanári lenyűgöző társas életet él és kommunikációs magatartást tanúsít fajtársai körében. Válaszolnak az „övéiknek”, és akár kézhez is szelídíthetjük őket.

Azok a hullámos és nimfapapagáj-tulajdonosok, akik sok időt szentelnek kedvenceiknek, bizony hamar azon kapják magukat, hogy kis barátaik már az ő „tollukat” is igazgatják. Amikor egy hullámos vagy nimfapapagáj a gazdi vállára száll, egy kicsit megcsipkedi vagy elkotorászik a hajában, az a legbiztosabb jele annak, hogy barátjává fogadta őt. Ha pedig még el is bóbiskol a vállán, és boldogan csikorgatja emberbarátja fülébe dugott csőrét, az már valóságos szerelem, és azt mutatja, hogy olyan mértékű bizalmat érez gazdája iránt, ami ember és madár között egyáltalán lehetséges.