Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

A kerti tó ősszel és télen

2013. október 19.

A tó előkészítése hidegebb időkre

Az ősz mindig sok munkával jár a kerttulajdonos számára.
Ekkor kell előkészítenie a tó vizét, a benne élő halakkal és növényekkel együtt a hideg idő beköszöntére.

Miközben a kerti tó és élővilága egyre alacsonyabb sebességfokozatba kapcsol, addig a kerttulajdonosnak egyre több vele a dolga. A vizet, a növényeket és a halakat még a tél beállta előtt fel kell készítenie a hideg időre. Mindezt a felkészülés elmaradhatatlan teendőinek alábbi listájával szeretnénk megkönnyíteni a számára.

1. A lehullott levelek és virágok eltávolítása
Az elhalt leveleket és elhervadt virágokat naponta ki kell szedni a kerti tóból. Ha ugyanis benne maradnak, akkor bomlásnak indulnak, ami oxigénhiányos állapotot hoz létre a vízben.

2. Levélháló kiterítése
Ha nem szeretnénk merítőhálóval a kézben nap, mint nap a tó partján görnyedezni, akkor terítsünk a víz fölé egy levélhálót. Válasszunk kis lyukméretű hálót, mivel azon a fák lehulló termésének többsége sem tud átjutni. A hálót úgy feszítsük ki, hogy közte és a víz felszíne között feltétlenül legyen néhány centiméter távolság. Ha nem így járunk el, akkor a rovarokat csapdába ejtjük, és esetleg a halak is belegabalyodnak a hálóba.


3. A növények visszavágása
A tóból nemcsak a lehullott leveleket kell eltávolítani. A hervadó vízi- és mocsári növényektől is meg kell szabadulnunk, mivel maradványaikkal elszennyezhetik a tó vizét. Mindettől függetlenül, az ősz ideális időszak arra, hogy a víz alatti növényeket megritkítsuk és a tó partján élő zöld, bokros növényzetet visszavágjuk. Ez alól csak a gyékény és a káka jelent kivételt, mivel üreges száruk rovarok és más apró lények sokaságának nyújt nagyszerű téli menedéket, ráadásul még télen is oxigént juttat a tóba.

4. Az érzékeny növények védelme
A kényes növényeket télre melegebb helyre kell vinni, mert akár egy enyhe fagy is komoly kárt tehet bennük.

5. Az iszap eltávolítása a tófenékről
Amennyiben a halakat télre is benne hagyjuk a tóban (ehhez legalább 150 cm-es vízmélység kell), úgy az iszap nagy részét – az iszapgáz keletkezésének megelőzése érdekében – el kell távolítanunk a tó fenekéről. Egy keveset persze hagyjunk benne, hogy a tó biokémiai folyamataihoz nélkülözhetetlen mikroorganizmusoknak legyen hol túlélniük. A meder egy részét hagyjuk úgy, ahogy van, hogy a tó tavasszal mielőbb új életre kelhessen.

6. A tó berendezési tárgyainak kiemelése a vízből
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a szivattyúkat, a szűrőket és a kerti tó többi tartozékát ki kell vennünk a vízből, és fagymentes helyen kell tárolnunk. A hidegebb hónapokban amúgy sem szabad használni ezeket az eszközöket, különösen akkor nem, ha a halak a tóban telelnek át. Ennek az a magyarázata, hogy a berendezési tárgyak működésükkel túlságosan megzavarnák a tó nyugalmát és felébresztenék a halakat téli álmukból.

7. A halak etetése tartalékok képzéséhez
A halaknak tartalékokat kell felhalmozniuk szervezetükben ahhoz, hogy túlélhessék a telet a tóban. Mielőtt az idő hidegre fordulna, kezdjük meg halaink gyakoribb, illetve speciális tápkoncentrátummal való etetését, hogy egy kis súlytöbbletet szedjenek magukra. A lényeg, hogy nagyon körültekintően járjunk el – az etetés gyakorisága és a táp mennyisége feltétlenül feleljen meg a kinti hőmérsékletnek. Ha már az ősz is viszonylag hideg, akkor az adagok növelése helyett jelentősen csökkentenünk kell azokat, majd teljesen le kell állnunk az etetéssel.

 8. A jég eltávolítása a víz felszínéről
A tél beállta után vigyázzunk arra, hogy a tó ne fagyjon be teljesen. A jégbe semmi esetre se vágjunk léket, mert az így keletkező lökéshullámok felráznák a halakat téli szendergésükből. Ehelyett helyezzünk a víz színére befagyásgátlót. Ez a polisztirol eszköz lehetővé teszi, hogy a víz és az oxigén a tó befagyott felszínén át is mozogjon, ami fontos a halak számára. A másik lehetséges megoldás, ha meleg vízsugárral léket olvasztunk a jégbe. Természetesen mindezt a fáradságot megspórolhatjuk azzal, ha a tavat áttetsző takaróval fedjük be, mert ez is megakadályozza a víz befagyását. Egy másik lehetséges megoldás, ha egy darab buborékoltató követ helyezünk a tóba, nagyjából 50 cm mélyre.


9. A hó ellapátolása 
Ha nagyon sok hó esett, akkor azt le kell söpörni a jégről, hogy elegendő fény járhassa át a tó vizét.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

A kerti tó karbantartása a nyári időszakban

A kerti tó karbantartása a nyári időszakban

5 tipp a kerti tó karbantartásához a téli hónapokra

5 tipp a kerti tó karbantartásához a téli hónapokra

Koi díszponty 1×1 – mit érdemes tudni róluk?

Koi díszponty 1×1 – mit érdemes tudni róluk?

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.