Search
Generic filters
Exact matches only
Filter by Custom Post Type

Tegyen termékeket a bevásárlólistára, nyomtassa ki és hozza el az áruházba, hogy biztosan ne maradjon ki semmi. A bevásárlólistára tett termékeket a weboldalon nem lehet megvásárolni.

Eleget iszik bársonytalpú barátunk?

2018. július 24.

Eleget iszik bársonytalpú barátunk?

A cicák természetükből adódóan lusták, főleg, ha vízivásról van szó. A megfelelő mennyiségű víz bevitele azonban kis bundás barátaink számára is létfontosságú, főleg a nyári forróságban. Most összeszedjük a tudnivalókat, mire figyeljünk kedvencünk vízfogyasztását illetően.

A felnőtt cicáknak a testsúlyuk alapján átlagosan 50 milliliter/kilogramm vízre van szükségük naponta. Ha odafigyelünk, hogy ez a mennyiség bejusson kedvencünk szervezetébe, kevesebb eséllyel alakulhatnak ki például húgyúti problémák és székrekedés. Ahhoz, hogy megfelelő mértékű legyen a folyadékbevitel, szükséges naponta többször kicserélni a vizet, ugyanis minitigriseink meglehetősen finnyásak, és csak a tiszta, hideg vizet lefetyelik szívesen. Meghozhatjuk még a kedvüket azzal is, ha ivókutat vásárolunk számukra, ugyanis egyes cicák a folyóvizet szívesebben isszák.

Semmiképpen se próbálkozzunk azzal, hogy víz helyett tejet öntünk a macskának. A tej nem cicának való! Sok cica laktózérzékeny, így komoly hasmentést és emésztőrendszeri panaszokat okozhat a tej, ráadásul a nyári melegben hamar megromlik, a buggyant tej pedig még ártalmasabb kistigrisünk számára. Fűszermentes húsleves vízzel higított levével, vagy vízzel higított natúr joghurttal viszont bátran megkínálhatjuk kedvencünket, hátha abból szívesen lefetyel nagyobb mennyiséget.

Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy elegendő folyadék jut kiscicánk bendőjébe, akkor adjunk neki magasabb víztartalmú ételeket. Válasszunk nedves eledelt száraztáp helyett, de vigyázat, a nagy melegben ezek is könnyedén romlanak, tehát ne hagyjuk kint a maradékot! A körültekintően összeállított házikoszt víztartalma is magasabb. De honnan tudjuk, hogy kevés folyadékhoz jut bársonytalpúnk?  Ellenőrizhetjük a bőre állapotát is, ha összecsípjük a bőrét – a nyakán például kitűnően lehet próbálgatni ezt –, megláthatjuk, hogy rugalmas vagy rugalmatlan. A rugalmatlan bőr egyértelműen utalhat a kiszáradásra, de ha ez már számunkra is egyértelmű, akkor a kiszáradás már súlyosabb fokú, szinte biztos, hogy komoly betegséget jelez. Ha kedvencünk leverté válik, esetleg csökken a súlya, sürgősen vigyük állatorvoshoz, mert szinte biztos, hogy belgyógyászati betegség áll a háttérben, amit minél hamarabb orvosolni kell.