Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Korai kutyaőszülés – bajt jelez?

2018. május 02.

Számos dolog befolyásolhatja a kutyák őszülésének módját és idejét. Előfordulhat, hogy kedvencünk már kétévesen őszülésnek indul, de az is lehet, hogy idős korában sem látunk majd különösebb változást a bundáján. A metódus lényegében ugyan az, mint az emberek esetében. Általánosan elmondható, hogy az ebek ötödik életéve után jelennek meg az első őszülő szőrszálak.

Az időskori őszülés általában az orr, ajkak, szemöldök és a pofák környékén kezdődik. A kutyus korának előrehaladtával nő az őszülés mértéke is, ugyanakkor vannak fajták (pl. az uszkár és a szakállas collie), melyeknél ez a folyamat már feltűnően korán jelentkezhet, ennek okozója pedig egy gén. Ezt a fajta korai jelenséget nevezzük progresszív őszülésnek.

Az eddigi vizsgálatok szerint a sejtszinten jelen lévő stressz a felelős azért, hogy egyes kutyáknál már néhány éves korban megindul az őszülés folyamata. Ha a szőrzet színét adó pigmentsejtek gyakori stressznek vannak kitéve, a sejtek egy része elhal, vagy a szőrtüsző nem megfelelő részben fejlődik ki, így az állat szőre szürkülni kezd. Ugyanakkor megnyugtatásképp elmondható, hogy ez a fajta stressz inkább genetikai, mint pszichológiai eredetű.

Leggyakoribb oka a szőr korai ezüstöződésének tehát első sorban genetika. Ám az egészségügyi tényezők ezúttal sem zárhatók ki teljesen.

Kiválthatja a szőrzet jellegének megváltozását például az alacsony pajzsmirigyhomonszint is. Ez a betegség a szőrzet hullásával, minőségének változásával (száraz, fénytelen) szőrhiányos területek kialakulásával jár. Fő jelei lehetnek továbbá, hogy a bőr pigmentációja sötétebbé válhat, a pofa környéke pedig ideje korán őszülni kezdhet. A jelenséget gyakran súlygyarapodás is kíséri, valamint kialakulhatnak egyéb bőrproblémák is, pl. feketés foltok a bőrön.

Az anyagcserét érintő betegségek (pl.: máj- és vesebetegség), autoimmun betegségek esetén is megjelenhetnek már fiatal korban fehér szőrszálak, ám ez az eshetőség viszonylag ritkán húzódik meg a szürkülő bundák mögött. Ha a vese és a máj nem nem funkcionál megfelelően, a szervezet reakciója itt is lehet a szőrzet elszürkülése, a kutya korától függetlenül. Érdekesség az anyagcserét érintő betegségek az esetében, hogy ha a problémát sikerült idejében felderítenünk és orvosolnunk állatorvos segítségével, az őszülés, folyamata bizonyos esetekben visszafordítható lehet.

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy egy kutyáról a szőrzete alapján nem feltétlenül lehet helyesen megtippelni a korát, és az egészségügyi állapotát sem. A rendszeres, rutinszerű, legalább évente történő orvosi vizsgálattal viszont hamar kiderülhet, mi okozza az esetleges elváltozást. A korai őszülés meglepő lehet a gazdik számára, azonban, ha kizártuk az egészségügyi okokat, kedvencünk esztétikai megjelenésének változása a legkevésbé sem befolyásolja azt, ő hány évesnek érzi magát és hány közös évet tölthet még el velünk.

 

Forrás: littlethings.com, healthypets.mercola.com

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Mikor érdemes gluténmentes eledelt választani kedvenceink számára?

Mikor érdemes gluténmentes eledelt választani kedvenceink számára?

Hogyan ismerd fel kutyád emésztőrendszeri problémáinak jeleit?

Hogyan ismerd fel kutyád emésztőrendszeri problémáinak jeleit?

Ételintolerancia kutyáknál – felismerésük és kezelésük

Ételintolerancia kutyáknál – felismerésük és kezelésük

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.