Tegyen termékeket a bevásárlólistára, nyomtassa ki és hozza el az áruházba, hogy biztosan ne maradjon ki semmi. A bevásárlólistára tett termékeket a weboldalon nem lehet megvásárolni.

Mekkora is legyen a madár kalitkája

2013. szeptember 27.

Mekkora is legyen a madár kalitkája

Hely, ahol kiterjeszthetik a szárnyukat

A madarak nap, mint nap igénylik a szabad repülést. Mi több, a kalitkán vagy a madárházon belül is legyen elegendő hely egy-egy levegőben megtett rövidebb útra.
 
Mindegy, hogy kanári, pinty vagy hullámos papagáj van a kalitkában, egy dolog biztos: minden madárnak sok hely kell. Szeretik kiterjeszteni a szárnyaikat és egy kicsit csapkodni velük. Soha ne tartsunk madarat egymagában, legalább egy társa mindenképp legyen. Ennek megfelelően kell terveznünk is – minél nagyobb a kalitka vagy a madárház, annál jobb. A madaraknak biztosított hely soha nem lehet túl nagy, annál inkább lehet túl kicsi. A legjobb az, ha tágas madárházzal rendelkezünk, benne biztonságot adó zugokkal, nagyméretű ülőfákkal és kintről feltölthető etetőtálakkal, valamint a kalitka alján elhelyezett kerékkel. Az egykor oly népszerű kerek kalitkát ma már nem használjuk, mert a madaraknak nincs hová visszahúzódniuk benne, így csupán szállítási célra szolgál, vagy inkább már arra sem.



Kanári
Ha kanári beszerzése mellett döntünk, akkor legalább két példányt kell vásárolnunk. A Német Állatorvosok Állatvédelmi Egyesülete (TVT) szerint egy legfeljebb három párból álló madárcsapatnak legalább 150 x 60 cm alapterületű és 100 cm belmagasságú helyre van szüksége. Ha még két párral gyarapítjuk madaraink számát, akkor a területet a másfélszeresére kell növelni. Azt se felejtsük el, hogy ezeknek a madaraknak napi legalább egy óra, de lehetőleg még több szabad repülésre van szükségük. Amennyiben ez nem megoldható, úgy legalább két köbméteres madárházat kell biztosítani a számukra, amelyben repülni is tudnak.


Hullámos papagáj
Soha ne tartsuk a társaságkedvelő hullámos papagájt egymagában. A TVT ugyanakkora minimális kalitkaméretet ír elő a hullámos papagáj, mint a kanári esetében. Naponta ugyancsak legalább egy órányi szabad repülésre van szüksége, bár a legjobb az lenne, ha ezt korlátlan időtartamban tehetné. Ha hullámos papagájaink szabad reptetésére nincsen mód, akkor legalább két köbméteres madárházat kell biztosítani a számukra a repüléshez. Ez esetben a madárház alapterülete legalább két négyzetméter legyen.

Nimfapapagáj
A nimfapapagájnak még több helyre van szüksége, és legalább párosával kell tartani őket. A TVT ajánlása szerint 200×60 cm alapterületű madárház kell egy legfeljebb három pár nimfapapagájt számláló madárcsapatnak. A madárház legalább 150 cm magas legyen. Ha a létszám még két párral gyarapodik, akkor a területet legalább a másfélszeresére kell növelni. A nimfapapagáj számára ugyanolyan fontos, hogy szabadon repülhessen. Akárcsak a kanári vagy a hullámos papagáj, a nimfapapagáj is napi legalább egy órányi szabad repülést igényel, de minél több ez az idő, annál jobb. Amennyiben erre nincsen mód, úgy legalább két és fél köbméteres helyet kell biztosítani a számára a repüléshez.


Törpepapagáj
Latinul Agapornis, angolul lovebird – mindent elmond ez a név, azaz soha ne tartsuk egyedül a kalitkában. Legalább két, vagy ennél több példányt kell együtt tartanunk. A kalitka minimálisan 120 x 60 cm alapterületű és 100 cm magas legyen. Ugyanazok a méretek vonatkoznak rá is, mint a pintypárra. Ha még két párral növeljük a létszámot, akkor a maximum három párra megadott alapterület másfélszeresére lesz szükség. A törpepapagáj és a pinty számára a lehető legszabadabb körülményeket kell biztosítani a repüléshez, mert csak így lehetnek állandó jelleggel boldog, elégedett madarak.

 

Ez a weboldal cookie-kat használ. Részletes tájékoztatástért kérjük, kattintson az Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat-ra. A weboldalon történő további böngészéssel Ön hozzájárul a cookie-k használatához.

Megértettem