Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

A teleltetés vége: ezekre figyeljünk hüllőinknél!

2017. március 10.

Márciusban, amikor enyhül az idő, véget ér a teleltetés, és a napos időnek köszönhetően hüllőink felébrednek. Hagyjuk, hogy ez természetes módon történjen, de azért legyünk figyelmesek és biztosítsunk háziállatunk számára megfelelő körülményeket, hogy az ébredés igazán kellemes legyen számára.

Fontos megjegyezni, hogy a sikeres ébredés fő kulcsa a helyes előkészülés a hibernálásra, de emellett persze az sem mindegy, hogy mikor és hogyan ébresztjük fel az állatot. Jó, ha tudjuk, hogy például a teknősök tartalékai maximum 3-4 hónapra elegendőek. Tehát ne hagyatkozzunk kizárólag az időjárásra. Ha a 4. hónapnál még nem kelt fel háziállatunk, akkor nekünk kell felébresztenünk, mert ha túl sokáig marad hibernált állapotban, akkor jelentősen romolhat az egészsége.

Legyünk figyelmesek a téli időszakban is, mert ha átmenetileg felmelegszik az idő, akkor előfordulhat, hogy a teknős felébred, majd a lehűlésnél újra visszaalszik. Ilyenkor inkább tartsuk ébren, mert nem biztos, hogy marad energiája egy újabb sikeres ébredésre.

Amíg teknősünk hibernál, addig néhány naponta ellenőrizzük a helyiség hőmérsékletét. Körülbelül az 5 °C az optimális. Ha a hőmérséklet fagypont alá csökken, akkor az állat megfagyhat, ha pedig 10 °C felé emelkedik, akkor a teknős elkezdhet mozogni, amellyel értékes energiákat égethet el.

Kéthetente meg kell mérnünk a teknősünk súlyát is, ezt nagyon óvatosan, csendesen tegyük. A normális az, ha havonta kb. 1 %-ot veszít a testtömegéből. Ennek megfelelően egy 1 kg súlyú teknős 10 g-ot fogyhat havonta, a 1,5 kg-os teknős 15 g-ot, a 2 kg-os teknős pedig 20 g-ot.

Tehát előfordulhat, hogy már a melegebb idő megérkezése előtt fel kell keltenünk a hüllőt: akkor, amikor már 3-4 hónapja folyamatosan alszik, és akkor, ha a súlyából havonta több mint 1%-ot veszít.

Ha a dobozt, amelyben például teknősünk hibernált, egy kicsit melegebb helyre visszük, akkor néhány nap múlva a hüllő elkezd lassan mozogni benne. Ebben az időszakban állítsuk a terrárium hőmérsékletet körülbelül 22-24 °C-osra. Két-három nappal később, mikor a teknősünk már mozgolódott a dobozban, vegyük ki belőle, és fürdessük meg langyos vízben. A fürdetés nagyjából 10 percig tartson. Ezzel újrahidratáljuk, és visszakerülhet a már megfelelő hőmérsékletű terráriumába. A 10 perces fürdetést ismételjük meg minden nap körülbelül 10 napon keresztül, miközben fokozatosan növeljük a terráriumban lévő hőmérsékletet, és végül tartsuk 26-28 °C-on.

Első étkezésre legjobb a paradicsom, mert elegendő mennyiségű energiához és folyadékhoz jut általa a teknős. Ha a fürdetős napok után sem hajlandó enni háziállatunk, akkor javasolt hüllőkre szakosodott állatorvoshoz fordulni.

Fontos, hogy tavasszal még semmiképp se hagyjuk az udvaron a teknőst, mert ilyenkor még az időjárás nagyon változékony, a sok csapadék és egy esetleges fagy veszélyes lehet háziállatunk számára. Ha napközben már meleg, száraz is az idő, és kitettük a hüllőt a fűbe, éjszakára akkor is helyezzük vissza a terráriumba, és a hűvösebb, csapadékos napokon tartsuk is bent. Ez azért lényeges, mert ha kint tartjuk a teknőst, és áprilisban jelentősen lehűl a levegő, akkor előfordulhat, hogy teknősünk újra elkezd felkészülni a téli álomra, amely ilyenkor már nem lenne egészséges a számára. Tehát, ha felkelt, akkor a mesterségesen létrehozott, meleg környezettel ébren is kell tartanunk.

 

Forrás: tortoisecentre.co.uk, petful.com

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

5 tipp ahhoz, hogy terráriumod szökésbiztos legyen!

5 tipp ahhoz, hogy terráriumod szökésbiztos legyen!

Élő növények előnyei a terráriumban

Élő növények előnyei a terráriumban

Mi az a bioaktív terrárium és miért jó hüllőknek?

Mi az a bioaktív terrárium és miért jó hüllőknek?

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.