Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Tiszta vizet a tóba!

2014. április 24.

Ahhoz, hogy kis kerti tavunk vize tiszta és áttetsző maradjon, feltétlenül szükségünk van egy jó szűrőre.

A legtöbb tóban kialakul az anyagok rá jellemző biológiai ciklusa. Az elhalt növényi részeket, a halak ürülékét, illetve a haltáp hulladékát a belőlük élő mikroorganizmusok, növények és algák bontják le. Időnként azonban nekünk is be kell avatkoznunk annak érdekében, hogy e körforgás egyensúlya ne bomoljon meg. A nagy halsűrűség például komolyan megterhelheti tavunkat. Ha azt szeretnénk, hogy kerti tavunk vize ennek ellenére tiszta maradjon, akkor feltétlenül áldoznunk kell egy szűrőre.

A szűrő kiválasztásának főbb szempontjai
A különféle szűrőközegekkel működő szűrőberendezések mellett minden szűrőrendszerhez tartozik egy szivattyú, mely állandó keringésben tartja a vizet. A szaküzletekben készséggel segítenek kiválasztani azokat a szűrőket és azt a szivattyút, amelyek leginkább megfelelnek kerti tavunk igényeinek, feltéve, hogy ehhez minden szükséges információt megadunk, például azt is, hogy mekkora a tó befogadóképessége. Mérjük le a hosszát, a szélességét és a mélységét, majd a kapott értékeket szorozzuk össze, hogy megkapjuk kerti tavunk térfogatát. Azt is el kell mondanunk a szakértőnek, hol helyezkedik el a tavunk. Ha a nap nagy részében közvetlenül ki van téve a nap sugarainak, akkor jobban felmelegszik, ezért erősebb szűrőre lesz szükségünk az algák féken tartásához.

Az is fontos, hogy milyen a tó halállománya és növényzete. A szükséges szűrőteljesítmény meghatározásához feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy mennyi és milyen hal él a tóban. Ha például a 10.000 literes tavunkban hemzsegnek a halak, akkor jobban járunk, ha 20.000 literes tóhoz való szűrőt választunk. Ha kerti tavunk halaknak is otthonául szolgál, akkor olyan szűrőre van szükségünk, amelyik 1-2 óra alatt a tó teljes vízmennyiségét képes átforgatni. Ne feledjük el, hogy a szivattyú teljesítménye több tényezőnek, például a csövek hosszának, a magasságkülönbségeknek és a csőkígyó kanyarulatainak együttes függvénye.

Alapszabály, hogy a kisebb tavak esetében a szivattyúból és valamilyen szűrőanyagból álló belső szűrő általában elegendő teljesítményt biztosít. Azonban a nagyobb kiterjedésű tavak, illetve a természetes vízfolyáshoz kapcsolódó vízfelületek teljes kertitó-szűrőrendszert kívánnak.

Hogyan működik a szűrőrendszer
Tószűrő használata esetén a víz általában a szűrőanyagok több rétegén halad keresztül, mielőtt visszakerülne a tóba. A szűrő anyaga többnyire habszivacs, filc vagy szűrővatta. Ezekben könnyen megtelepedhetnek a baktériumok, amelyek segítenek tisztán tartani a tó vizét, ugyanakkor képesek csapdába ejteni a nagyobb szennyeződéseket. Időnként szűrőkövekkel, például zeolittal és kőgranulátummal, illetve aktív szénnel is találkozhatunk.

A nyomásszűrőnek akkor vehetjük jó hasznát, ha a megtisztított visszaáramló vizet fel kell vezetni egy magasabb pontra, hogy onnan kis kerti patakunkban vagy vízesésünkben ismét alázúdulhasson. A tószűrőket gyakran kombinálják UV-C fényszűrővel, amely időnként bele van építve magába a szűrőbe. Az UV-sugarak elpusztítják az ártalmas baktériumokat, és elejét veszik a vízben lebegő algák elszaporodásának, hogy a víz még tisztább, még áttetszőbb legyen.

Mindezek mellett a homokszűrőt, a dobszűrőt, a csepegtető szűrőt és a gyöngyszűrőt is kipróbálhatjuk.

A szűrő karbantartása
A szűrőket rendszeresen tisztítani kell. Hogy pontosan milyen gyakran, az a szűrőrendszer típusától függ – van olyan, amelyet naponta el kell öblíteni, de olyan is akad, amely több hónapig kibírja két tisztítás között. Attól függetlenül, hogy a szűrővel szemben milyen követelményeket támasztunk, állandóan szemmel kell tartanunk a működését, hogy ha kell, bármikor megtisztíthassuk.

A szűrőközeget, például a filcet, csak óvatosan öblítsük ki, hogy ne mossuk ki a szűrő anyagából a benne addig megtelepedett összes hasznos baktériumot.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

A kerti tó karbantartása a nyári időszakban

A kerti tó karbantartása a nyári időszakban

5 tipp a kerti tó karbantartásához a téli hónapokra

5 tipp a kerti tó karbantartásához a téli hónapokra

Koi díszponty 1×1 – mit érdemes tudni róluk?

Koi díszponty 1×1 – mit érdemes tudni róluk?

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.