Tegyen termékeket a bevásárlólistára, nyomtassa ki és hozza el az áruházba, hogy biztosan ne maradjon ki semmi. A bevásárlólistára tett termékeket a weboldalon nem lehet megvásárolni.

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy van egy 3 éves yorkim, aki nem szobatiszta. Több, mint egy éve fogadtuk örökbe, korábban szaporítónál élt. Valószínűleg nem volt soha kiengedve a ketrecéből, mert amikor elhoztuk nem ismert semmit.
Azóta eltelt több, mint egy év. Sétánál nagyon fél, húz hazafelé, lent csak pisil. (Fent is szokott pisilni)
Pelenkára szoktattuk, így már nem végzi el a lakásban bárhol a dolgát.

Más környezetben semmi jele a félelemnek. Nyaralás során csak a kertes ház udvarában végezte el a dolgát, a házba nem piszkított. Kirándulás során is nyugodt, pisil, kakil, lefekszik és nem húz sehová.

Ahol mi lakunk, ha leviszem a nevére sem nagyon hallgat, nem hallgat olyan parancsszavakta, amit lakásban, kertes ház udvarában, kirándulás során végrehajt.

Van valami mód arra, hogy a napi sétától ne rettegjen, ne féljen lent és megtanulja a szobatisztaságot?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel
Kiss Zs.

2016.10.05

Állatorvos

Kedves Gazdi! Az Önöké egy nagyon speciális eset. Látni kéne a kutyát, a reakcióit, így azt javaslom, keressen fel egy kutyakiképzőt, aki érdemben segíteni tud Önöknek a probléma leküzdésében.

Üdv

Vissza a kérdésekhez

Ez a weboldal cookie-kat használ. Részletes tájékoztatástért kérjük, kattintson az Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat-ra. A weboldalon történő további böngészéssel Ön hozzájárul a cookie-k használatához.

Megértettem