Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tisztelt Doktornő!

Nyolc éves ivartalanított fiú macskám benti macska. Amikor érkezett (két éve) bolhás volt, de állatorvos kiirtotta belőle és bolhairtó nyakörve is volt. Mivel lakásban él és nem érintkezik más macskákkal, így nem tartotta fontosnak az élősködők elleni intenzív védelmet, azóta is az a nyakörv volt rajta, szinte csak dísznek mert ,megszoktuk, és a macska is megszokta. Mostanában észrevettem, hogy vakarja a nyakát állandóan, mindkét oldalon. Persze azonnal átnéztem a szőrét de ne találtam semmit. Nagyon világos vörös „zsemle” színe van, néhol szinte fehér, így könnyen felfedezhető a bolha. Nem találtam semmi rendelleneset de továbbra is vakarózott. Aztán elkezdte a szeme és a füle közötti kissé kopaszabb részt vakargatni és a füle tövét, szintén mindkét oldalon. Ott már láttam itt-ott valami barnásat de megvizsgálva kiderült,hogy sebet ejtett és bőrdarabok amiket látok. Mostanra nagyon kivakargatta, ott eleve a szőr is kevés így jól látható, hogy mintha koszmós lenne ott a bőre, barnás árnyalata van és fura. Ötletem sincs, hogy mi lehet a baj. Kizárólag a fején, nyakán, füle tövén van a probléma, máshol nem vakarózik. Vettem neki egy új nyakörvet de semmi hatás, nyilván mert nem bolha a gond. Mi lehet ez, valamilyen bőrprobléma vagy esetleg élősködő? Köszönöm a válaszát. Krisztina

2015.05.17

Állatorvos

Szerintem a nyakörvet vegye le a cicáról. Fésülje át a szőrét bolhafésűvel, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban  nincsen bolha. Ha a viszketegség csak a fejre korlátozódik, annak sokszor allergia az oka. Feltétlenül vigye orvoshoz a cicát, vizsgáltassa meg a bőrét és kezeljék a tüneteket. Az állatorvos a vizsgálat után biztosan javasol majd valamilyen kezelést. Szerintem célszerű lenne érzékeny macskáknak való tápot adni a cicának és kizárólag azt etetni vele legalább 6-8 hétig. Ha a tünetek elmúlnak, akkor a táplálék okozta a gondot, ha nem, akkor más van a háttérben.

Vissza a kérdésekhez