Tegyen termékeket a bevásárlólistára, nyomtassa ki és hozza el az áruházba, hogy biztosan ne maradjon ki semmi. A bevásárlólistára tett termékeket a weboldalon nem lehet megvásárolni.

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tisztelt Doktornő!

13-14 éves (becsült életkor, 12 éve van a családban a kutya) kutyáknál a nagylabor vizsgálat a veseértékeknél mutatott eltérést. Az állatorvos tájékoztatása szerint nem egyformán térnek el az egyes értékek (van, amelyik négyszerese, van, amelyik másfélszerese a határértéknek).
Mivel rosszulléte előtt megfigyelhető volt nála néha hányás és hasmenés, az Doktor úr azt javasolta, rendezzük az emésztését diétával, kerüljük a fűszeres és zsíros ételek adását.
Bőrtelen, zöldséggel együtt főzött csirkehúst kap és száraztápot – az ajánlott rizst .s főtt krumplit nem eszi meg. Három napra megszűntek a tünetek, ma reggel viszont kétszer hányt sárgás-habosat (kis mennyiséget).

Tudna-e olyan téplálékot ajánlani számára, amely a veséjét kímélné?
Viszonylag válogatós kutya, ami köszönhető annak is, hogy fogazata hiányos (fogkőeltávolítása 3 hete volt), az apróbb szemű tápot nagy nehezen elfogadja, de inkább nedves ételt szeret enni.
Általános állapota kielégítő, van étvágya, élénk, de így nem tudom, visszavihetem-e kontrollra (újabb nagylabor), mert ahhoz a tüneteknek meg kellene szűnnie.

Válaszát előre is köszönöm: Réka

2016.08.27

Állatorvos

Kedves Réka!

Véleményem szerint egy veseelégtelenség kezelése nem pusztán diétából áll. A legfontosabb ilyen esetben, a vénás úton elindított nagy mennyiségű infúzió, ami pár napon keresztül adva igen jótékony hatású lehet, főleg akut esetben. Nagyon fontos, hogy megfelelő táplálékot egyen, és ha kell a különböző ionok is le legyenek kötve, ilyen célból számtalan gyógyszer áll rendelkezésre. (Ipakitine, Trovet renal stb). Nagyon sok cég van a piacon, ami kifejezetten vesediétás tápot gyárt, szárazat is nedveset is. A szuper prémiumoktól- Royal canin, Hills, Eukanuba, egészen a gyengébb minőségeken át, igazából , hogy mit választanak, csak a pénztárcájuk szab határt. Vizeletet mindenképp vizsgáltassanak, hogy milyen mértékű a fehérje vizelés, és hogy van e szükség benzodiazepinek szedésére. Ha hány a kutya el kell kezdeni a gyomorvédelmet és a hányás csillapítást. A diétától ne várjanak csodát, maximum szinten tartásra elég, másra nem.

Üdv

Vissza a kérdésekhez

Ez a weboldal cookie-kat használ. Részletes tájékoztatástért kérjük, kattintson az Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat-ra. A weboldalon történő további böngészéssel Ön hozzájárul a cookie-k használatához.

Megértettem