Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

5 érv az örökbefogadás mellett

2019. április 22.

Egy négylábú befogadása az egyik legjobb módja annak, hogy egy kis boldogságot csempésszünk az életünkbe. És, ha menhelyről választunk kutyust – a tenyésztők, a kereskedések vagy az interneten hirdető idegen emberek helyett, az további előnyökkel jár, például, mert megmentjük vele az adott állat életét. Ez mindenképp egy win-win helyzet, és bizony vannak még érvek az örökbefogadás mellett.

  1. Két állatnak adunk esélyt

Igazából nem is egy, hanem két életet mentünk meg azzal, ha menhelyről választunk magunknak kedvencet. Sajnos a legtöbb kutyamenhely tavasszal annyira megtelik, hogy vannak kutyusok, akik számára egyszerűen már nem marad hely. Így hát, ha befogadunk egy négylábút, akkor nem csak az ő életét tesszük szebbé, hanem a felszabadult helynek köszönhetően egy másik eb is esélyt kaphat arra, hogy boldog családra találjon a menhelyen dolgozók segítségével.

  1. Pénzt takarítunk meg

Ha tenyésztőtől vásárolunk állatot, akkor több tízezer, sőt, akár százezer forintos kiadással kell számolnunk már az első alkalommal. Ha kisállatkereskedést választunk, akkor valamennyivel alacsonyabb lehet az ár, ám valószínűleg rövid időn belül rendszeres látogatói leszünk az állatorvosi rendelőnek. És ugyanez igaz, ha egy szaporítótól veszünk fajtatisztáként meghirdetett kutyát.

A menhelyeken viszont sokkal kevesebb pénzt kérnek egy kutyusért vagy egy cicáért, amely általában magába foglalja az oltások, a féregtelenítés és az ivartalanítás díját is. Ráadásul ebből az összegből tudnak például élelmiszert is venni az árváknak.

  1. Segítünk megállítani a szaporítók tevékenységét

A szaporítók általában embertelen körülmények között tartják a kutyusokat. A tenyészállatoknak sokszor egy kis ketrecben kell leélniük az életüket. Nem táplálják őket megfelelően, és nem ritka eset az sem, hogy egyáltalán nem kapnak állatorvosi ellátást. Szeretetről pedig még csak nem is álmodhatnak. Egyetlen cél lebeg a szaporítók szeme előtt: minél több pénzt bezsebelni. A náluk született ebekkel első sorban internetes hirdetésekben találkozhatunk, de sajnos a kisállatkereskedők is gyakran tőlük vesznek meg kutyusokat. Minél többen választunk kiskutyát menhelyről, annál kevésbé lesz kereslet a szaporítók állataira, így nem éri majd meg nekik ezzel foglalkozni.

  1. Egy csodálatos állatot kapunk

Minden kutya más, és egyikőjük sem tökéletes, ugyanúgy, ahogy mi sem vagyunk azok. De a megmentett négylábúak egyedülálló módon képesek kötődni gazdájukhoz. Valahogy természetüknél fogva extra szeretetet tanúsítanak azok felé az emberek felé, akik jól bánnak velük, és akikben képesek lesznek megbízni. Olyasmi érzés ez, mintha tényleg hálásak lennének. Bármi is a valódi ok, csak az számít, hogy egy örökbefogadott kutyus hatalmas örömet tud okozni. És nem igaz az, hogy a menhelyes állatok sérültek. A legtöbbjük fizikailag, valamint érzelmileg is teljesen ép, és egyáltalán nem hibásak abban, hogy kidobták őket. Ennek ellenére tisztában kell lennünk azzal, hogy mivel nem ismerjük az állat múltját, ezért bizonyos helyzetekben viselkedhet számunkra meglepő módon, ami egy korábbi élményből fakadhat. Ha olyan viselkedési probléma, félelem, szorongás jelentkezik, amit magunk nem tudunk megoldani, akkor amint lehet, kérjük viselkedésterápiában jártas szakember véleményét. Vannak olyan kutyaiskolák is ahol foglalkoznak ilyesmivel.

  1. Csatlakozunk egy közösséghez

A menhelyek munkatársai szeretik tartani a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik tőlük vittek haza valamilyen kedvencet. Sokan aktívak a közösségi oldalakon, állatos programokat, kutyasétáltatásokat szerveznek. Így hamar tagjai lehetünk egy szuper csapatnak, és könnyedén szerezhetünk új barátokat is.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Tavaszi vedlés? Mutatjuk, hogyan segíthetsz kedvencednek megszabadulni a téli bundától

Tavaszi vedlés? Mutatjuk, hogyan segíthetsz kedvencednek megszabadulni a téli bundától

3+1 tipp szabadtéri programokhoz

3+1 tipp szabadtéri programokhoz

Hogyan segítsük kutyánkat kutyatámadás után

Hogyan segítsük kutyánkat kutyatámadás után

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.