Új vagy még itt? Iratkozz fel hírlevelünkre és megajándékozunk egy 10%-os kuponnal

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

7+1 érdekes tény a hüllőkről

2023. február 06.

Bár rengeteg hüllőfaj él a világon, az emberek többsége nem ismeri őket igazán, és sok tévhit terjed róluk. A hüllők – beleértve a gyíkokat, a kígyókat és a teknősöket is – számos egyedi tulajdonsággal rendelkeznek, amik igazán vonzóvá tudják tenni őket az állatbarátok számára. Ha korábban megfordult már a fejünkben, hogy hidegvérűt tartsunk, akkor most valószínűleg még inkább kedvet kapunk majd.

1. A legtöbb hüllő nem tudja megrágni az ételt

Meglepő, de igaz! Bár a hüllők kiválóan össze tudják aprítani az ennivalójukat a karmaikkal és a szájuk segítségével, ha az étkezésüket megfigyeljük, láthatjuk, ők nem rágnak úgy, mint például az emberek. Ugyan nem ez a leghatékonyabb módja az étkezésnek, legalábbis, ha emlősökről van szó, de a hüllőknél remekül működik.

2. A legkorábban megjelent fajok egyikei a Földön

A hüllők már több mint 200 millió évvel ezelőtt is jelen voltak a bolygónkon, így elmondható róluk, hogy a legrégebben megjelent állatok közé tartoznak. Persze a fajok az évek során sokat változtak, ma már másféle tulajdonságokkal és kinézettel rendelkeznek. Például a krokodilok napjainkban sokkal kisebbek, mint őseik.

3. A kígyók és a gyíkok a nyelvükkel szagolnak

Miközben mi az orrunkkal szagolunk, addig a kígyók és a gyíkok ehhez a nyelvüket használják. A nyelvüket kinyújtva gyűjtik össze a szagmolekulákat, amiket aztán a szájpadlásukon elhelyezkedő szervükbe továbbítanak. Így azonosítják a táplálékukat, és ezáltal ismerik fel az ellenségeiket. Sőt, a szaglás a párválasztásban is segíti őket.

4. Az Antarktiszon kívül minden kontinensen élnek

Amikor a hüllőkre gondolunk, akkor általában vad és egzotikus helyek jutnak az eszünkbe. Azonban az igazság az, hogy a hidegvérűek rendkívüli alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, ezért szinte az egész világon megtalálhatóak. Csak az antarktiszi hideg az, amit egyetlen fajuk sem tud elviselni.

5. A hüllők tovább élnek, mint a legtöbb állat

A hidegvérűek nem csak a legkorábban megjelent élőlények közé tartoznak, hanem ők azok, akik a leghosszabb ideig is élnek. Például az óriásteknősök átlag életkora körülbelül 150 év, de olyan páncélossal is találkoztak már, amely túl volt a 200. születésnapján is.

6. A kaméleonok nem a környezetük miatt változtatják a színüket

Talán az egyik legelterjedtebb mítosz, hogy a kaméleonok azért változtatják meg a színüket, hogy beleolvadjanak a környezetükbe. Valójában azonban a színváltoztatás a hangulatukkal van összefüggésben, például ijedt vagy mérges állapotban válnak élénk színűvé.

7. A gyíkok elveszíthetik a farkukat

Jó néhány gyíkfajta képes arra, hogy védekezésképp ledobja a farkát, majd idővel újat növesszen. Fontos azonban megjegyezni, hogy az új farok soha nem fog teljesen úgy kinézni, mint a régi.

+1. A hüllők nem nyálkásak

Sokan azért viszolyognak attól, hogy megérintsenek egy hüllőt, mert azt gondolják, hogy a testük nyálkás. De a hidegvérűeknek nincs verejték- és egyéb olyan mirigyük sem, amely ilyesmi váladékot termelne. Igazából teljesen szárazak, esetleg pikkelyeket érzékelhetünk, de semmiképp sem nyálkát.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

3+1 tipp kezdő hüllőtartóknak

3+1 tipp kezdő hüllőtartóknak

7+1 érdekes tény a hüllőkről

7+1 érdekes tény a hüllőkről

Hüllők és külső élősködők

Hüllők és külső élősködők

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy megajándékozhassunk
egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.