Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

A hőguta jelei kutyáknál

2020. augusztus 16.

A kutyák esetében a hőguta nagyon gyorsan be tud következni. Kialakulásának oka, hogy míg az embereknek rengeteg izzadságmirigyük van testhőmérsékletük szabályozására, addig a kutyusoknak nagyon kevés, azok is többnyire a tappancsok párnáin. Ezért inkább lihegéssel próbálnak meg hűteni magukon, de mivel nem izzadnak, sokkal érzékenyebben reagálnak a hőre.

Mi a hőguta?

A hőguta vagy más néven hipertermia a kutyáknál akkor fordul elő, amikor testük hőmérséklete az egészséges tartomány fölé emelkedik, és nem tudják saját maguk csökkenteni, szabályozni. A tünetek lehetnek enyhék és súlyosak is. Eredményezhet magas lázat is szervkárosodást is. A hőguta a kutyáknál egy életveszélyes állapot, amelynél minden perc számít.

Az idős, túlsúlyos vagy egyéb egészségügyi problémával rendelkező kutyák hajlamosabbak a hőgutára. Sőt, a lapos orrú ebek, mint például a mopszok esetében szintén nagyobb a rizikófaktor, mert náluk a lihegés sem túl hatékony. De minden kutyusra figyelni kell, azokra is, amelyekről tudjuk, hogy alapvetően jól viselik a meleget.

A hőguta jelei

Fontos, hogy minél hamarabb felismerjük a hipertermia első jeleit, tüneteit:

  1. A túlzott lihegés az első olyan jel lehet, ami hőgutára utalhat, és egyben a leggyakoribb is.
  2. A légzési nehézség vagy a gyorsabb légzés szintén probléma.
  3. A testhőmérséklet növekedése, a láz szintén a hőguta tünete. Ha a kutya orra száraz és meleg, akkor valószínűleg lázas.
  4. Ilyenkor jelentkezhet kiszáradás is, aminek jele a lihegés, a szapora légzés, a letargia, a gyengeség és az egyensúlyvesztés.
  5. Túlzott nyáladzás, nagyobb mennyiségű, ragacsos nyál képződése.
  6. Hányás és hasmenés. Akár vér is látható lehet a hányásban vagy a székletben.
  7. Reszketés, remegés, és a test érezhető melegedése.
  8. A vizelethiány is utalhat kiszáradásra és/vagy hőgutára.
  9. Az íny rendellenes színe, lehet vörös, szürke, kék, sötétlila.
  10. További tünet lehet még: gyors pulzus, rohamok, szédülés, összeomlás, sokk és eszméletvesztés.

A hőguta kezelése

Első lépésként csökkentenünk kell az eb testhőmérsékletét. Ezt megtehetjük úgy, hogy lespricceljük hűvös vízzel, beengedjük a medencébe vagy a kádba, betekerjük nedves törölközőbe a testét vagy ventilátort irányítunk rá. Ügyeljünk arra, hogy a víz ne legyen túl hideg, mert azzal problémát okozhatunk. Addig hűtsük a kutya testét, amíg 39 °C alá nem csökken. Ezt követően adjunk a kutyusnak inni. Az ivóvíz esetében szintén figyeljünk arra, hogy ne legyen hideg. Az állatorvost is mindenképp tájékoztassuk a hőgutáról, mert segíthet stabilizálni bundás barátunk állapotát, ellenőrizheti, hogy nem történt-e valamilyen szervi károsodás, és további tanácsokkal is elláthat minket.

A hőguta megelőzése

1. Soha ne hagyjuk háziállatunkat parkoló autóban!
2. Kerüljük a legmelegebb órákban a kint tartózkodást!
3. Győződjünk meg arról, hogy pajtásunk sok vizet iszik!

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Ivartalanítás: minden, amit a témáról tudni kell

Ivartalanítás: minden, amit a témáról tudni kell

Mikor érdemes gluténmentes eledelt választani kedvenceink számára?

Mikor érdemes gluténmentes eledelt választani kedvenceink számára?

Hogyan ismerd fel kutyád emésztőrendszeri problémáinak jeleit?

Hogyan ismerd fel kutyád emésztőrendszeri problémáinak jeleit?

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.