Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Kedves Doktornő / Doktorúr!

Két 8 éves lány cicám van, az egyikük az utóbbi időben rohamos kopaszodásnak indult (testvérek, a másikkal minden rendben). Évek óta előfordul, hogy van egy-egy kopasz folt a hátán (a faroktő mellett), de aztán mindig visszanőtt, nem tulajdonítottam neki jelentőséget, illetve az állatorvos sem. Jelenleg már ott tartunk, hogy az egész hasáról kihullott a szőr, a lábairól 30%-ban, és oldalt is halad a folt a háta felé… Visszanövő részek nincsenek már… Tavaly hordtam egy állatorvoshoz, ahol az alábbi eredményt kaptuk:
– Bőrminta alapján nincs ekcéma (nem vakarózik, nem varas – csak mintha többet mosakodna, mint a másik, de ez amiatt is lehet, hogy ő sem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, és óvni akarja a bőrét, nem tudom).
– A vérvételből ezek az eredmények születtek:
Kevés a fehérvérsejt: 6-12 közötti érték jó, neki 2,5 az értéke.
Limfocita szám alacsony.
Neutrofil alacsony.
Vörösvérsejt magas.
Enzimek, cukor, máj rendben volt.
Pajzsmirigye is jó volt (felső határon mozgott)

Két dolog miatt nem mentünk többet, az egyik, hogy minden alkalommal, a megkérdezésem nélkül beadott neki valami injekciót, majd a közölte, hogy ez egy általános valami, 5000 HUF lesz (szerintem ez így nem korrekt). Az állapotán nem javított. Másrészt hasi ultrahang lett volna a következő lépés, és elfogyott a pénzem.

Van valami javaslata, hogy hová vihetném kivizsgálni, vagy esetleg hogy mi lehet ez a probléma? Az alomra is gyanakodtam, most a poros almokból szilikonosra váltottam, hátha. Vitaminozni is elkezdtem (Gimpet). Illetve ismerősök hormon problémára tippelnek, valaki a vesekéreg problémát is emlegette.

Köszönöm előre is!
Gabi

2016.04.03

Állatorvos

Kedves Gabi!

A kivizsgálás első lépései megtörténtek (vérlabor,bőrkaparék) ha jól értettem. Amennyiben ez nem hozott eredményt valóban tovább kellene lépni, hasi ultrahang, és ismételt hematológiai vizsgálat az aggasztóan alacsony fehérvérsejtek miatt.

Azt javasolnám, hogy egy Bőrgyógyászhoz vigye el a cicát (pl Állatorvosi Egyetem- dr Tarpataki Noémi), aki biztosan tud Önöknek segíteni.

Cicáknál a rengeteg okból kialakuló betegségek szinte teljesen ugyanolyan tüneteket okoznak. Nagyon nehéz a differenciálás. Lehet hormonális probléma (ivartalanítva gondolom vannak a cicák), pajzsmirigy betegség, Cushing, de számos allergiás megbetegedés, és parazitás bántalom is; mind ugyanúgy nézhet ki macskák esetében.

Üdv

Vissza a kérdésekhez