Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Kerti tó karbantartási tippek a nyárra

2020. június 28.

Mint udvarunk bármely részének, kerti tavunknak is rendszeres karbantartásra van szüksége. Ennek egyik oka például az, hogy a növények igen gyorsan tudnak növekedni, szóval figyelemmel kell kísérnünk a változásokat, és időnként be kell avatkoznunk. És emellett persze más teendőink is lehetnek még a nyár folyamán.

Ha esetleg nincs szivattyú- és szűrőrendszerünk, akkor nagyon fontos a növényzet megfelelő egyensúlya, ahhoz, hogy a víz optimális értékekkel rendelkezzen és tiszta maradjon. Ha a víz melegebbé válik, akkor növényeink is jobban zöldülni és növekedni kezdenek, de ettől nem szabad pánikba esnünk, hiszen ha fenntartjuk az egyensúlyt, akkor hamar helyreáll a rendszer. A magvak eltávolításával csökkenthetjük a növények szaporodási lehetőségét a tóban.

A karbantartást azért célszerűbb tavasz helyett nyárra időzíteni, mert tavasszal eltávolíthatjuk véletlenül tavunkból az ebihalakat, vagy az egyéb lárvákat és ikrákat. Ilyenkor érdemes a kiszedett, felesleges növényzetet néhány órára a tó mellett hagyni, hogy a benne rejtőzködő gerincesek visszatérhessenek a vízbe. A leveleket pedig, ha átnézzük, találhatunk ikrákat, amiket mi magunk visszahelyezhetünk a tóba.

Ha alaposak szeretnénk lenni, további tippeket is ajánlott megfogadnunk:

  1. Töltsük fel a vizet

Mivel nyáron a víz jobban párolog, ezáltal csökken a vízszint, amit pótolnunk kell. Ha van rá lehetőségünk, akkor esővízzel töltsük fel a tavat, körülbelül hetente egyszer, vagy amilyen gyakran szükségesnek látjuk.Ilyen esetben folyamatosan ellenőriznünk kell a víz pH, illetve kH értékeit, mert a nagy mértékű esővíz negatívan módosíthatja ezen paramétereket. Amennyiben csak csapvíz áll a rendelkezésünkre, akkor a kiengedett mennyiséget hagyjuk állni 24 órán keresztül, mielőtt beleengednénk a tóba, hogy a káros vegyi anyagok, mint például a klór, elpárologjanak belőle. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor mindenképp használjunk tavi vízkezelő szereket, melyek megkötik a csapvíz káros anyagait.

  1. Távolítsuk el a lebomló növényzetet

Szedjük ki a vízből az elpusztult, bomló növényeket, beleértve például a régi tavirózsa leveleket is, amelyek növelhetik a nitrogénszintet, bezöldíthetik a vizet, továbbá lerakódhatnak a tó alján, és szagossá is tehetik azt. Ezért minden élettelen növényt, falevelet, ágakat, stb. rendszeresen távolítsunk el a tóból.

  1. Tisztítsuk meg a tavat az algától

A tó felszínén lévő algák különösen problémás helyzetet tudnak teremteni, hiszen gyorsan terjednek és akár meg is fojthatják tavunkat. Az algák eltávolításához használhatjuk a kezünket vagy beszerezhetünk egy hálót, ami szűrőként tud funkcionálni.

  1. Gyomláljunk

Vízi és tóparti növényeink között is nőhetnek gazok, amiket ajánlott rendszeresen kihúznunk a földből, de ügyeljünk közben arra, hogy nehogy más virágot is kiszedjünk velük együtt. Időnként egyszerűbb lehet egy teljes területet eltávolítani, és utólag, visszatelepíteni növényeinket a helyükre.

Ha ezekre odafigyelünk, akkor valószínűleg egész nyáron kellemes látványt nyújt majd tavunk, és megfelelő élőhelyet biztosít majd halaink számára.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

A kerti tó karbantartása a nyári időszakban

A kerti tó karbantartása a nyári időszakban

5 tipp a kerti tó karbantartásához a téli hónapokra

5 tipp a kerti tó karbantartásához a téli hónapokra

Koi díszponty 1×1 – mit érdemes tudni róluk?

Koi díszponty 1×1 – mit érdemes tudni róluk?

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.