Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Márciusi teendők a madáretető körül

2015. március 24.

Hosszú utat tettek meg, sokat fáztak és elfáradtak: mit tehetünk azért, hogy a költöző és itthon telelő madarak újult erővel kezdjenek fészeképítésbe? Íme egy kis útmutatás minden madárbarátnak.

A legtöbb költöző madárfaj fejében kikelésétől fogva, genetikailag kódolva vannak a különböző migrációs útvonalak. Az indulás és visszatérés idejét egy belső óra szabályozza, amelyre jelentős hatással vannak a hőmérsékleti változások és a fényviszonyok.

Apró tollas barátaink az általuk biztonságosnak vélt helyre otthonként tekintenek, és remek képességük van arra, hogy ugyanarról a fáról csiripeljenek nekünk, amelyen ősszel utoljára láttuk őket, pedig sok száz, ezer kilométer van mögöttük, és vissza kell nyerniük jó kondíciójukat ahhoz, hogy idén is csöppnyi fiókákkal örvendeztessék meg a világot.

Ha lehet, minél előbb álljunk neki a madárodúk kitakarításának, felkészítésének, hogy csiripelő vendégeink nyugodt körülmények között pihenhessék ki az út fáradalmait. Takarításkor először távolítsuk el a tavalyi fészket és maradványait, tisztítsuk meg a pókhálóktól, madárürüléktől, darazsaktól, esetleg darázsfészektől. Alaposan vizsgáljuk át a házikót, és a korhadt részeket cseréljük újra. Előfordulhat, hogy idővel az egész építményt ki kell cserélnünk, de ne sajnáljuk rá az időt, mert csak így nyújthatunk biztonságos menedéket a nálunk fészkelő tollas családoknak. Fontos tudnunk, hogy milyen madarakat várunk, mert az egyes fajok más típusú odúkat kedvelnek (méret, berepülő nyílás mérete, alakja). Mi is elkészíthetjük az odúkat, de készen is többféle kapható.

Jó, ha az odú ismételt kihelyezése előtt végzünk egy kis megfigyelést arról, hogy milyen, a madarak fészkére veszélyes állatok fordulnak meg a kertünkben. Ha nyestek és macskák rendszeres, visszatérő kalandorai a portánknak, akkor jó, ha a madárodút nem fára tesszük, hanem egy önmagában álló, néhány méter magas fémrúdra, amelyen a ragadozók nem tudnak megkapaszkodni.

Ha az etetőt is felújítottuk, ideje beszerezni a friss, vitamindús magvakat, magkeverékeket is.

http://www.fressnapf.hu/premiere-enegie-mix-2/

Ezeket akkor helyezzük ki, mielőtt a kis tollasok megérkeznek, nehogy megavasodjanak az esős, nedves időben. Az etetéssel segíthetünk a madaraknak abban, hogy minél előbb jó formába kerüljenek. Amikor hosszabb ideig melegebb már az időjárás, akkor a madarak etetés nélkül is jól boldogulnak, bőven találnak táplálékot. A tavaszi madáretetés olyankor életmentő, ha a költöző madarak hazatérése után az évszakra jellemzőhöz képest hidegebb idő van (pl.: áprilisi hóesés). Ilyenkor a madarak nem találják meg a természetes táplálékukat és segítség nélkül tömegesen éhen is pusztulhatnak.

http://www.fressnapf.hu/premiere-rovar-faggyugolyo-6db-540g/

http://www.fressnapf.hu/premiere-szaritott-lisztkukac/

Szerencsés, ha egy madáritatót is kihelyezünk.  Ezután pedig már csak annyi a teendőnk, hogy gyönyörködünk a vidám kis lények csiripelésében és  minél nagyobb nyugalmat biztosítunk nekik a fészkelés és költés időszaka alatt.

Források: outsideonline.com / outdooralabama.com

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Hogyan készíts madáretetőt?

Hogyan készíts madáretetőt?

Milyen fajta madarakkal találkozhatunk a kertünkben télen?

Milyen fajta madarakkal találkozhatunk a kertünkben télen?

Mit tegyünk, ha kismadarat találunk?

Mit tegyünk, ha kismadarat találunk?

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.