Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Pórázon szépen sétál láb mellett a kutyánk, póráz nélkül viszont elkalandozik?

2019. január 31.

Sok gazdinak okoz problémát, hogy habár pórázon már ismeri és végrehajtja a feladatot kedvence, miszerint a gazdi bal lába mellett haladjon, annak sebességét követve, azonban amint leveszi róla a pórázt, mintha semmit nem tudna. A kutya eltávolodik, vagy még a gazdi irányát sem követi. Ettől nem kell kétségbe esni, ha tényleg ismeri pórázon a feladatot és laza pórázon képes láb mellett haladni, akkor egy kis rávezetéssel gyorsan orvosolhatjuk a problémát.

Az átvezetéshez és kezdeti gyakorláshoz olyan helyszínt válasszunk, ahol hosszan tudunk egy irányba haladni kutyusunkkal és kevés az inger, mondjuk egy csendesebb utca, ahol kicsi a forgalom és más kutyások ritkán sétálnak arra.

Kezdjünk el az út jobb széléről a balra kígyózva végig sétálni az utcán úgy, hogy a pórázt a zsebünkbe dugjuk. Bármikor kézbe vehetjük a pórázt, ha úgy éreznénk, hogy kezdjük elveszíteni az irányítást, a kezünk mégis szabadon marad. Próbáljuk meg szóban irányítani a kutyát és magunk mellett tartani, csak akkor nyúljunk a pórázhoz, ha nagyon eltávolodott tőlünk és nem követi az utasításunkat. Ebben az esetben irányítsuk vissza magunk mellé és folytassuk az utat. Miután visszavettük az irányítást, tegyük vissza a pórázt a zsebünkbe. Az irányok mellett váltogassuk a sebességünket, hogy megnézzük, mennyire követi őket kedvencünk és korrigálni tudjuk, ha nem követi az irányításunkat. Természetesen a dicséretről se feledkezzünk meg és, ha szépen teljesít, jutalmazzuk meg a kedvenc jutalomfalatjaival.

Szépen követ minket a lábunk mellett zsebre tett pórázzal? Akkor már csak egy lépés választ el minket, hogy lecsatoljuk a pórázt. A fenti feladatokat ismételjük meg ugyanabban a környezetben úgy, hogy a pórázt a földre, vagy nagyobb kutyák esetében kedvencünk hátára rakjuk, így még mindig oda tudunk nyúlni a pórázért, ha korrigálni kell kedvencünket, de mégis érezni fogja, hogy már nincsen hozzánk kötve. Ha sikeresen vettük az akadályt, lecsatolhatjuk a pórázt. Továbbra is maradjunk inger szegény környezetben és vegyük végig az eddig gyakorolt feladatokat póráz nélkül.

Amikor tovább lépünk és ingergazdagabb helyre visszük gyakorolni, akár kutyák fogják nehezíteni a feladatot, több ember vesz majd körül minket, vagy forgalmasabb helyen fogunk sétálni, eleinte lépjünk vissza az első lépéshez és zsebre tett pórázzal teszteljük a tudását, majd a hátára/földre dobott pórázzal és csak ezek sikeres teljesítése után adjuk meg neki a bizalmat és csatoljuk le a pórázt.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Itt a jóidő! Készüljetek fel a kinti kalandokra!

Itt a jóidő! Készüljetek fel a kinti kalandokra!

Legjobb játékok téli estékre

Legjobb játékok téli estékre

Kutyajátékok a téli estékre

Kutyajátékok a téli estékre

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.