Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Szép napot! Más szakvéleményére is kíváncsi lennék, ezért írom eme sorokat. Adott egy kb. fél éves (Július elejére tesszük a születését, augusztus közepén mondták, hogy kb. fél éves, de sajnos nem tudják a pontos dátumot) átlagos házi kandúr. 3.8 kg, kedd délután lett kiivartalanítva (altatva volt, ha esetleg ez fontos infó, illetve értelem szerűen valami krémet is kentek a szemébe). Dokitól a műtét után kaptunk „Enroxil flavour – 50 mg” tablettát, hogy adjunk belőle a cicának 6 napig naponta egy felet. Szerdán kora este megkapta az első adagot, néhány percre rá lekuporodott az egyik székre, hátára feküdt, felemelte az egyik hátsó lábát és enyhén remegett (a párommal gondoltuk, fájhat neki a műtét helye). Úgy 20-30 perc után elmúlt a remegés, másnap pedig a gyógyszer bevétele után ismét jött egy kb. fél órás remegés. Emellett este ahogy álmosan felnézett valami neszre, a jobb szeme csukva volt. Tegnap, azaz péntek délelőtt gyakran „kacsingatott” a jobb szemével. Gondoltuk megüthette valamivel, de nem találtunk sem sérülést, sem szennyeződést. Kora délutánra már mindkét szemét csak résnyire nyitotta ki (mint egy frissen felébresztett álmos cica). Fényérzékenységre gyanakszok, mert sötétebb helyen picit jobban nyitotta/nyitja, de ott sem teljesen. Gyakran csak egy pillanatra néz fel és már csukja is vissza. A szeme látszatra nem volt kiszáradva, nem is volt csipás.

Tegnap bevittük a műtétet elvégző dokihoz, hogy valami gond van. A gyógyszer le lett cserélve „Clavudale 40mg/10mg”-re (12 óránként fél tabletta még 4 napig), illetve kapott „Tobrex 3 mg/g” szemcseppet (napi 1x használva). A szemcseppet (bár ez inkább gél szerű), már ott belerakta a szemébe. Estére a szemhéj széle mindkét szemén szépen bevörösödött, kicsit talán be is vannak dagadva. A tabletta után szerencsére nem tapasztaltunk más mellékhatást, de a szem probléma jelenleg is fennáll. A hegek rendben vannak. Illetve most jut eszembe, hogy lehet, hogy az is fontos, hogy a műtét környéke be lett kenve/le lett fújva valami sötét szürke/kékes-feketés szerrel, ami azóta is látszik a farka tövétől a péniszéig (ugye műtét után nem akartuk megfürdetni). Feltételezem, hogy valami fertőtlenítő lehet, de sajnos nem tudom mi az pontosan.

Arra lennék kíváncsi, hogy Ön/Önök szerint mi lehet a probléma, kell-e folytatni az említett gyógyszerek adagolását, illetve ha a szemprobléma az Enroxil-ra való érzékenység miatt jelentkezett, kb. mikorra várható javulás?

Igyekeztem a lehető legpontosabban összefoglalni a jelenlegi helyzetet. Előre is köszönöm a véleményt/tanácsot!

2021.01.19

Állatorvos

Sajnos vizsgálat nélkül nem lehet korrekt véleményt formálni. bennem felmerül, hogy esetleg a műtét során alkalmazott műkönnyre is érzékeny volt a cica. Nem sérült a szaruhártya? Az is lehet, hogy a Tobrex szemcseppre is érzékeny az állat (szemhéj duzzanata). Újra el kellene vinni az orvoshoz….

Vissza a kérdésekhez