Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Tippek nagy mozgásigényű kutyusok számára

2021. március 02.

Leendő kutyagazdiként általában azt a tanácsot kapjuk, hogy olyan kutyust válasszunk, amely megfelel a saját energiaszintünknek. Ez azonban nem is olyan egyszerű, főleg, ha épp egy keverék kölyköt tervezünk örökbe fogadni. És, ha a kiszemelt aprócska eb ereiben a tudtunk nélkül, de például border collie vér is csörgedezik, akkor bizony nagy eséllyel egy energiabombát fogunk hazavinni. Ez persze nem nagy baj, csak meg kell tanulnunk bánni vele.

A háziállatokról általánosságban is elmondható, hogy időigényesek, egyes kutyusokkal pedig többet kell foglalkoznunk és mozognunk az átlagnál. Kedvenceink képesek lehetnek gyökeresen megváltoztatni az életünket, de ez nem jelenti azt, hogy az új életvitel ne lenne számunkra is előnyösebb a korábbinál.

  1. Sok-sok séta

A napi szintű, hosszú séta elengedhetetlen egy nagy mozgásigényű bundás társ esetében. Próbáljuk meg a sétákat mindig ugyanarra az időpontra időzíteni, hogy egy jól megszokott rutin szerint tudjunk haladni. Így az eb is tudni fogja majd, mikor mire számíthat. Bátran vigyünk magunkkal pár szem jutalomfalatot is az útra, és tanítsunk meg kutyánknak közben parancsokat és trükköket.

  1. Intenzív testmozgás

A séta nem minden négylábú számára elegendő, előfordulhat, hogy kedvencünknek intenzívebb mozgásra is szüksége lesz. Menjünk el együtt futni, túrázni, vagy vigyük el úszni kutyusunkat. Számunkra pihentetőbb lehet egy labda vagy frizbi dobálása, hiszen olyankor csak négylábúnknak kell szaladnia. Persze ehhez meg kell tanítanunk neki, hogy vissza kell hoznia nekünk az eldobott játékszert. Szintén jó ötlet lehet elmenni agility-zni kutyánkkal, ha elég ügyes, akkor akár versenyekre is járhatunk vele.

  1. Beltéri tevékenységek

Előfordulhat, hogy az időjárás megakadályozza azt, hogy sétálni, túrázni vagy úszni menjünk. A mentális stimulálás akár ugyanolyan fárasztó is lehet az eb számára, mint a testmozgás. Persze általában ehhez is szükséges a mi jelenlétünk. Jó móka lehet például elrejtenünk pár szem jutalomfalatot a lakás különböző pontjain, majd megkérnünk kedvencünket, hogy keresse meg őket. Akár a reggelt is kezdhetjük ezzel a játékkal, így, amikor elindulunk otthonról, nem szomorkodni fog kutyusunk, hanem lelkesen keresi majd az eldugott finomságokat. A fantáziánkat használva pedig sok más hasznos játékot is kitalálhatunk. Keressük meg azt, amelyiket leginkább élvezni tudja bundás barátunk.

  1. Jutalomfalat-adagoló

Ha szeretnénk egy kis „én” időt, akkor bevethetünk néhány jutalomfalattal tölthető játékszert is. Ezek a labdák vagy figurák hosszabb időre is képesek lefoglalni kutyusunkat, ráadásul evés közben mozog is az eb, ami nem egy rossz párosítás. Csak arra figyeljünk, hogy ne etessük túl háziállatunkat, és ügyeljünk rá, hogy ennyivel kevesebb ennivaló kerüljön majd az etetőtáljába.

 

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Tavaszi vedlés? Mutatjuk, hogyan segíthetsz kedvencednek megszabadulni a téli bundától

Tavaszi vedlés? Mutatjuk, hogyan segíthetsz kedvencednek megszabadulni a téli bundától

3+1 tipp szabadtéri programokhoz

3+1 tipp szabadtéri programokhoz

Hogyan segítsük kutyánkat kutyatámadás után

Hogyan segítsük kutyánkat kutyatámadás után

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.