Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tisztelt Állatorvos!

14 éves (lakásban tartott) cicám náthás, az állatorvosunk szerint nem macskanátha, csak valami megfázás. Azt is mondta, hogy előfordulhat olyan, hogy emberről terjedt át a macskára valami náthaszerűség.
Hetek óta be van dugulva az orra, emiatt hangosan szuszogva veszi a levegőt (általában csak egy kicsit szuszog, de néha, pár percig, akár annyira hangosan, hogy messziről is hallatszik), néha a dorombolása is furcsán tompa, fátyolos. Időnként szörcsög az orrával. Az elején ez volt az egyetlen tünet, kívülről tiszta volt az orra, ezért az állatorvosunk nem is gondolt náthára. Pár napja viszont kicsit köhög és tüsszög (naponta néhány alkalommal), és amikor tüsszög, jön az orrából kevés váladék. Ez teljesen átlátszó, nem is nagyon látszik, de volt, hogy a kezemen éreztem a nedvességet, amikor rátüsszentett.
Most az állatorvosunk adott neki injekciót, nem tudom, pontosan mit, de valami antibiotikumot náthára meg immunerősítőt. Azt mondta, ez 72 óráig hat, utána megint megnézi, és gondolom szükség esetén ad még egyet.

Nagyon aggódok, mert két napja nem nagyon eszik a macska. És van még egy furcsa tünet: gyakran nyammog, nyeldekel (nemcsak most, az utóbbi két napban, hanem már néhány hete). Attól félek, hogy valami baj van a szájával vagy a fogaival, de az állatorvosunk nem lát semmi komolyat. Régebben egy helyen volt egy pici fogköve, de az kb. egy éve le lett szedve. Most egy helyen (egy fog mellett) egy nagyon picit piros az íny, már hetek óta olyan, de nem terjedt tovább ez idő alatt. Más szemmel látható elváltozás nincs.
Azt még el kell mondani, hogy évek óta nem nagyon szeret egyedül enni, elvárja, hogy a szájába tegyük a falatokat (csak a nedves táp esetén; a szárazat megeszi egyedül). Ha egy táp nagyon ízlik neki, néha azért megeszi egyedül, de nagyon ritkán. Általában csak a levét nyalogatja ki, aztán ül a tányér mellett, és képes nem enni, ha nem adjuk a szájába. De ha kézből etetjük, akkor normál esetben szépen szokott enni, ha ízlik neki, amit kap. (Amikor ez kezdődött, már legalább 6-7 éve, semmi egészségi problémája nem volt, 12 éves koráig nem volt vele szinte semmi probléma, legalábbis nem látszott rajta semmi.)
Most, két napja, csak egy puha finom falatot hajlandó megenni, egyébként se nedveset, se szárazat. De kéri az ételt, van, amikor ki is nyitja a száját, ha adogatjuk neki kézből a falatokat, de kiköpi vagy kiejti a nagy részét. Pár falat után meg már elfordítja a fejét, nem is veszi a szájába.

Kérdéseim:
A leírtak alapján Ön szerint az étvágytalanság, nyammogás, nyeldekelés összefügghet a náthával (rossz közérzet, hányinger esetleg, vagy hogy nem érzi az étel szagát?), vagy inkább valami rejtett fogászati probléma lehet? Vagy valami egész más?

A náthával lehetne valamit még kezdeni, hogy gyorsabban meggyógyuljon? Vagy jobb, ha most csak várunk, és majd meglátjuk, mennyire hatásos a szuri, amit kapott?

Amennyiben szükség lenne Ön szerint fogászatra, tudna ajánlani szakrendelést? (Piliscsabán lakunk, és nincs kocsink, ezért jó lenne minél közelebb, vagy legalább tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyen Budapesten. Félünk, hogy ha elvisszük valahova, még jobban megfázik, ráadásul előfordult már, hogy amikor bevittük Bp.-re orvoshoz vonattal, másnapra FIC-et kapott a stressztől, úgyhogy nagy probléma az utazás.)

Ha ezeken kívül még bármi hasznos ötlete van, hogy mit lehetne kezdeni a macskával, hogy jobban legyen, nagyon örülnék, ha azt is megírná.

Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget, és elnézést a hosszú levélért.

2018.12.02

Állatorvos

Állatorvosuk nem tud esetleg házhoz menni? Érdemes lenne újra megvizsgálni a cicát. Jól gondolja, ha nincs fogászati probléma, akkor a nyammogás hátterében nagy valószínűséggel hányinger áll, aminek számos oka lehet…Valószínűleg egy belgyógyászati kivizsgálás lenne a következő lépés, amit viszont sajnos nem lehet háznál megtenni.

Vissza a kérdésekhez