Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tisztelt Doktor Nő/Úr
van már 5 cicánk mindegyik évek óta velünk van. Bő egy hónapja halt meg egy vele együtt hatan voltak 9 évesen daganatos megbetegedésben.
Bemenekült a céghez ahol dolgozunk egy cica, akit szeretnénk befogadni, mert nem találtuk meg a gazdáját. Szürke nőstény körülbelül 1-2 év közötti lehet. Állatorvos látta azt mondta szerinte egészséges, azt hogy ivartalanítva van-e nem tudta pontosan megállapítani. A cica jelenleg az irodában lakik ahol dolgozunk. Néhány héten belül szeretnénk hazavinni de kicsit tartunk attól hogy hogyan fog beilleszkedni a többi cica közé. Elsősorban amiatt hogy a többiek hiányolták az elpusztult társukat elég sokáig (keresték). A másik hogy ő is felnőtt cica az otthoniak pedig 3,4,9,10 és 13 évesek tehát a legtöbbjük már annyira nem fiatal. A talált cica az irodában jól elvan egy szobában lakik első pillanattól fogva szobatiszta, viszont ha onnan át akartuk vinni másik szobába mert vendég jött akkor annyira pánikba esett hogy ilyet én még macskánál nem láttam. Addig „sírt” amíg nem vittük vissza hiába vittük utána a kis dolgait és a vizét, ételét, játékokat teljesen pánikba esett. Valamint néha megijed olyankor is amikor semmi oka nem lenne rá ha fölé hajolunk hogy megsimogassuk van hogy azt támadásnak veszi pedig senki nem bántja, de elképzelhetőnek tartom hogy amíg kint csavargott az utcán vagy az előző gazdájánál bántották. Vásároltunk Kalm Aid folyadékot, szeretnénk tudni hogy az vajon segíthet-e az első pár napban. Tudna-e valami tanácsot adni hogyan szoktassuk őt össze a többi cicával, mert az iroda mégsem egy otthon neki is jobb lenne ha rendes otthonban élne, pláne ha lennének játszótársai (játszani nagyon szeret nagyon játékos) de a többi cicánknak sem szeretnénk traumát okozni.

2015.08.11

Állatorvos

Ha kóbor cicát akar egy macskaközösségbe bevinni, akkor mindenképpen érdemes megcsinálni a vírusteszteteket (leukózis-FIV-FIP), hogy kiderüljön, hogy a cica nem hordoz-e valamilyen rejtett betegséget. Felnőtt, félénk állatot közösségbe szoktatni sok esetben nem könnyű. Ilyenkor érdemes a jövevényt egy külön szobában elhelyezni. Először csak egymás szagával találkozzanak az állatok, úgy, hogy szobát cserélnek. Utána szerintem apránként egyesével találkozzon a cicákkal, mindig felügyelet mellett. Nagyon fontos a fokozatosság és a türelem. Mindig biztosítani kell az új cicának az elhúzódás lehetőségét. Annyi alomtálra, etetőtálra és búvóhelyre van szükség ahány cica van. A Kalm Aid mellé használhatnak Feliway sprayt és párologtatót, ez az összes cicára hat. Ha nagyon nem megy a dolog, és az iroda többi dolgozója is beleegyezik, akkor lehet, hogy a cica nyugodtabb életet élhet ott.

Vissza a kérdésekhez