Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tisztelt Doktor Nő/Úr!

Kicsit megvagyok ijedve, hogy a cicám nem-e veszett, mivel nincs oltva. Először is, már majdnem egy hónapja, szétnyílt hassal jött haza, kint lógott neki valami, vérezgetett, elég nagy volt a sérülése. Elvittük állatorvoshoz, aki megműtötte. Az orvos azt mondta, varratszedésre sem fontos visszavinni, mert magától kihullik a varrat. Így is azt mondta, nem biztos, hogy megmarad, mert lehet, hogy belet is kell neki eltávolítani. De nem kellett, és szépen javulgat a seb, a cica egyre jobban van. Több, mint két hétig nem engedtük ki, de már nem bírtunk vele. Aztán 1-2 nap után mégis úgy döntöttünk, hogy próbáljuk meg, hogy nem engednénk már ki, egyrészt, mert féltettük, másrészt pedig, hamarosan emeletre költözünk, úgyis meg kellene neki szoknia a bentlétet. kb. két hét után megint nem bírtunk már vele, próbáltuk bent tartani, de most már annyira keservesen nyávogott, hogy ki engedtük megint. Viszont mint, aki megvan zavarodva, továbbra is nyávogott, nem tudta mit akar, bent akar, kint akar, leült a párkányon, vagy a bokorban, néha megnyugodott, aztán megint bejött, becsuktam az ablakot, megint keservesen nyávogott, hát kiengedtem. De mindig az ablakot nézte kintről is, rá volt meredve, most nem ment el sehová sem vándorútra. Kint is nyávogott, az ablakban is, bent is. Mint, aki nem találja helyét. De ami még aggaszt, hogy nyáladzik, már tegnap észre vettem, de még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ma pedig már anyu is mondta. Nyalja a száját, mint amikor jól lakás után szokta, közben néha a nyelve remegett is. Most keveset is iszik, ebben a nagy melegben, a nyelve is többször ki van dugva, amitől nagyon édes, de nem tudom természetes-e ez. Volt már ilyen szájnyalogatása korábban is, akkor is keveset ivott. Napközben simogattam, és ideges volt, kapkodta a fejét, persze ez is volt már máskor is, és régebben is, mikor hozzánk került, kb. 5 évvel ezelőtt. Néha bágyadt, néha pedig idegesebb, van amikor teljesen normálisan viselkedik. De ez mindig jellemző volt rá. Egész délután az ablakpárkányon feküdt lenyugodva, este szépen bejött, már jól lakott, és most édesen alszik. Ha beszélek hozzá, illetve puszikat küldök neki, ugyan úgy jelez a szemével, vagyis kedvesen becsukja. De már félek simogatni, mert nem tudom lehet-e ez esetleg a veszettség előjele? Nem merem megsimogatni, félek nehogy megkarmoljon. Ha anyuval hangoskodunk kicsit, már nem tetszik neki, és akkor valamelyikünknek a mancsával mindig odacsap. Olvastam, hogy nagyon szörnyű, ha az ember megkapja a veszettséget. És nem tudom, ha egy kicsit megkarmolna, rohanjak-e rögtön az orvoshoz, miről tudom, hogy veszett. Régebben, eleinte karmolt már meg, nem is egyszer, de akkor tudtam, hogy nem veszett. Szóval nem egyértelműek számomra a jelek. Anyunak mondtam, hogy be kellene adatni neki a védőoltást, azt mondja ez nem veszettség, fejezzem be, és ő nem fog megint fizetni, mikor most fizetett elég sokat a műtétért, és éppen költözés előtt állunk. Viszont én meg eléggé félek. Tanácsot szeretnék kérni, hogy mire figyeljek még a cicánál, ha esetleg tényleg veszettség áll a tünetek hátterében? Egyébként nőstény cicáról van szó, és olyan 7-8 év körül lehet! Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Andrea

2017.08.10

Állatorvos

A veszett macska viselkedése megváltozik, nyugtalan, ingerlékeny lesz, olyan dolgokat próbál megenni, amelyek nem ehetőek, dühönghetnek, hangjuk rekedtté válik, nyálzanak, lóg az állkapcsuk, nem tudnak nyelni, bénulások jelentkeznek. A veszettség nagyon komoly dolog. Magyarországon több macska betegszik meg, mint kutya, mert a kutyák oltása kötelező, így kevesebb az oltatlan állat. Kijáró macskát felelőtlenség nem beoltani. Hívja állatorvosát, hogy nézze meg az állatot. Ilyen horderejű kérdésekben mint a veszettség én nem adhatok a távolból tanácsot. Ne késlekedjen!

Vissza a kérdésekhez