Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Golden retriever kutyám másfél éves múlt és valószínüleg túltenyésztették, ugyanis minden új és elég sok rendszeresen látott tárgytól fél. Mindent megmutatok neki, türelmesen megvárom hogy megszokja. Ez általában úgy végződik hogy megszagolja, esetleg megnyalja, ekkor megdicsérem és békén hagyom. Ezzel nem is lenne bajom, de az utcán rendszeresen megijed. Fél olyan helyeken is, ahol minden egyes nap elmegyünk. Ha pórázon van, akkor rosszabb a helyzet, pedig nagyon okos. Láb mellett tud jönni póráz nélkül is, de nem merem elvinni úgy, mert félek hogy megijed valamitöl és kirohan egy kocsi elé. Egyszer már engem is majdnem kirántott, olyan hirtelen megugrott, pedig nem is történt semmi, csak megijedt valamitől. Az egészben a legrosszabb, hogy nem tudok rajta segíteni. Azt már nagyjából érti, hogy ha meg is ijed valamitől engem nem rángathat, úgyhogy ha ez történik általában csak lehasal vagy leül és reszket a félelemtől. Ilyenkor nyugodtan beszélek hozzá és megpróbálom kizökkenteni ebböl az állapotból mert látom rajta hogy csak el akar innen menekülni nem hall nem lát semmit. Amikor olyan helyen vagyunk, hogy nem történhet baja, elengedem, mindig visszajön, nagyon élvezi, de ha van valami ijesztő akkor körbe ķörbe megy körülöttünk, vagy messze elkerüli a tárgyat, látom hogy stresszel. Szilveszter elött vettünk neki egy pet balance pro relax nevű pasztát, ami ugyan nem tudom hogy mennyire használt 31-én ugyanis itthon jobb a helyzet ha a helyére mehet. A lényeg hogy kiegyensúlyozottabbnak tűnik amióta kapja így gondoltam továbbra is adnám neki, mivel az volt ráírva hogy természetes táplálékkiegészítő. De nem vagyok biztos benne hogy szabad. Ezért gondoltam megkérdezem van-e valami mellékhatása, vagy lenne-e más hasonló szer ami segítene hogy ne legyenek ilyen stresszesek a mindennapjai. Köszönettel Bianka

2014.01.04

Állatorvos

Sajnos vannak érzékeny idegrendszerű kutyák. Nagyon jó, hogy Ön sok türelemmel próbál segíteni Neki! A Pet Balance pro relax semmi olyasmit nem tartalmaz, ami hosszútávon ártalmas lenne, ennek ellenére inkább arra való, hogy az időszakos stresszhelyzetek átvészelését segítse. A kutya nagyon fiatal, én úgy gondolom, hogy érdemes lenne most rászánni az időt arra, hogy egy viselkedésterápia keretében próbáljanak javítani a helyzeten. Nem valószínű, hogy Ő lesz a legbátrabb kutya, de lehet, hogy jelentős javulást lehetne elérni. Van olyan szakember (pl.: Dr. Sátori Ágnes: 06-30 3964094), aki kutyák viselkedészavaraival foglalkozik. Ez nem egy gyors út, de a sikerek maradandóak. Ha belevág egy ilyen terápiába, akkor sok türelemre lesz szüksége, viszont egyénre szabott megoldásokat kaphat.

Vissza a kérdésekhez