Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

4 tipp a kiscicák téli védelmére

2019. január 11.

Igaz, hogy sokan a lakásban tartjuk bársonytalpúinkat, de figyelembe kell vennünk, hogy rengeteg cica él odakint, és közülük néhányan bizony gazdátlanok. Bár azok az állatok, amelyek a kezdetektől a szabad ég alatt tartózkodtak, viszonylag vastag bundával rendelkeznek és hozzá vannak szokva a változó időjáráshoz, mégis elkelhet a segítségünk. Főleg, ha kiscicákról van szó.

  1. Juttassuk be menhelyre a cicákat

Előfordulhat, hogy az őszi párzási időszak miatt már megteltek a közelünkben lévő menhelyek, de azért érdemes tennünk egy próbát. Ha árva kiscicákra bukkanunk, akkor mindenképp vegyük fel a kapcsolatot az állatvédőkkel, és próbáljunk meg segítséget kérni. Fontos, hogy csak akkor telefonáljunk be több helyre is, ha a korábbi elutasította a macskák befogadását, nehogy többen is feleslegesen kimenjenek befogni a cicacsaládot. Amíg nem találunk megfelelő ideiglenes otthont a kicsik számára, addig is törekedjünk arra, hogy nagyobb eséllyel vészelhessék át a fagyos napokat.

  1. Biztosítsunk menedéket

A legjobb, ha legalább a téli hónapok idejére be tudjuk költöztetni a cicákat otthonunkba vagy garázsunkba, de ha ez nem megoldható, akkor elegendő lehet, ha egy szélvédett helyre házikót készítünk. A macskalak ne legyen túl nagy, hogy a cicák összebújva fel tudják melegíteni a benti levegőt. Mivel a takarók és a párnák nedvesen nagyon hideg fekvőfelületet biztosítanak, ezért helyettük szalmával béleljük ki az odút. A bejáratának átmérője ne legyen 6-8 centiméternél szélesebb, hogy a nagyobb állatok, azaz az arra járó ragadozók ne tudjanak könnyedén bejutni a kölykökhöz. Segíthet, ha nem közvetlenül a földre, hanem egy raklapra helyezzük a cicaházat, így kevésbé hűl le az alja, és nehezebben jut be a talajon összegyűlt csapadék. A hungarocell szigetelés szintén remek megoldás.

  1. Adjunk enni- és innivalót

A kinti macskáknak több kalóriára van szükségük télen, mint benti társaiknak. Amennyiben meg tudjuk oldani, kínáljuk meg minden nap a kiscicákat langyosra melegített konzervvel. A nedves eledel csak akkor jó megoldás, ha biztos, hogy a kicsik azonnal el tudják fogyasztani az ételt, ellenkező esetben inkább száraz tápot szórjunk ki, mert a szaftos husi megfagyhat. Mivel a mínusz fokok miatt nehezen jutnak folyadékhoz a cicák, ezért fontos, hogy tegyünk ki nekik friss vizet is, és legalább naponta kétszer ellenőrizzük, hogy nem fagyott-e be. Lehetőség szerint olyan helyre rakjuk a tálakat, ahol éri őket egy kis napfény, és fontos, hogy mindig a házikó közelében, de soha ne bent legyenek, mert ha például kiborul az itató, akkor gyorsan lehűl a fekhely. Arra is ügyeljünk, hogy a hideg miatt ne fém, hanem inkább műanyag- vagy kerámiatálakat válasszunk.

  1. Figyeljünk az autó körül

A kiscicák télen keresik a meleg helyeket, és gyakran előfordul, hogy bebújnak a motorháztetők alá. Ezért nagyon fontos, hogy mielőtt elindulunk, mozgassuk meg kicsit a járművet, és csapjunk egy kis zajt, hogy idejében előjöhessen a bársonytalpú, és elkerülhessük a balesetet. Vigyázzunk a fagyálló folyadékkal is, hiszen már nagyon kis mennyiség is halálos lehet a kölyökcicákra nézve, és a felnőtt példányok számára is erősen mérgező. Ha nem kezdik meg időben a gyógykezelést, akkor az állat biztosan elpusztul. Ezért csak olyan helyen tároljuk a fagyállónkat, ahol biztosan nem férnek hozzá a minitigrisek.

 

Forrás: vetstreet.com

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Kölyökmacskák: a fiatal állatok jellemző betegségei

Kölyökmacskák: a fiatal állatok jellemző betegségei

Így neveld a kölyökmacskádat

Így neveld a kölyökmacskádat

A kiscicák fejlődése

A kiscicák fejlődése

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.