A hónap legjobb cicajátékai

2020. július 08.

A hónap legjobb cicajátékai

A cicák természetükből adódóan játékosak, egy izgő-mozgó dolog látványától hamar felébred bennük a vadászösztön. A kánikulában azonban ők is szívesebben sziesztáznak az árnyékban a kergetőzés helyett. Egy kutatás szerint viszont naponta 2×15 perc közös játékra van szüksége bársonytalpúnknak ahhoz, hogy fizikailag és érzelmileg is egészséges maradjon. Az új játékszerek pedig nagyobb eséllyel keltik fel a macska érdeklődését, mint a régiek, ezért érdemes beszereznünk pár új darabot.

Mivel a játék során sokat mozog a cica, így csökkentjük vele az elhízás kockázatát, kevésbé fognak jelentkezni viselkedési problémák, és még a köztünk lévő kapcsolat is megerősödik általa.

  1. fit+fun cicajáték pálca szalag

A botos cicajáték egy alap darab, örök kedvenc. Érdemes belőle többfélét is otthon tartanunk. A fit+fun pálcájára hosszú, színes szalagok kerültek rögzítésre, amelyek biztosan felkeltik szobatigrisünk érdeklődését, és örömmel fogja levadászni őket. A bot végét fogva húzzuk a szalagokat a cica előtt a földön, és időnként emeljük magasabbra, hogy bársonytalpúnknak fel kelljen ugrania ahhoz, hogy elérje őket.

fit+fun cicajáték pálca szalag 40cm

  1. fit+fun cicajáték tüskés labdaszett

A fit+fun tüskés labdaszett rózsaszín, sárga, kék és zöld színű labdákból áll, melyek ideális választásnak bizonyulnak kinti és benti szórakozáshoz egyaránt. Élénk színüknek köszönhetően könnyedén észrevehetőek akár sötétedés után is a fűben. Dobjuk el valamelyik labdát macskánknak, és ha elég türelmesek vagyunk, még arra is megtaníthatjuk, hogy visszahozza nekünk az elkapott játékszert. Fogkímélő anyagának köszönhetően a hevesebb játék közben sem sérül meg tőle a cica szája.

fit+fun cicajáték tüskés labdaszett 4db

  1. AniOne cicajáték labda macskamentával

A macskamentás labdák kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak. Ezek a kis golyók csábító illatuknak köszönhetően a leglustább bársonytalpúakat is képesek mozgásra ösztönözni. Csak szagoltassuk meg a labdát cicánkkal, és gurítsuk el neki. A nagyobb kihívást az fogja jelenteni, hogy visszaszerezzük tőle a játékszert.

AniOne cicajáték labda macskamentával 3db 2cm

  1. AniOne cicajáték bogár versenyző

Ha vannak olyan napok, amikor nagyon elfoglaltak vagyunk, akkor a segítségünkre lehet egy interaktív játékszer. Az AniOne cicajáték bogár versenyző egy igen vicces megjelenésű műanyag figura. Elemmel működik, és úgy közlekedik a padlón, mint egy bogár. Irányváltása automatikus. Nem csak minitigrisünk számára izgalmas jelenség, hanem számunkra is szórakoztató lehet figyelemmel kísérni kedvencünk reakcióit.

AniOne cicajáték bogár versenyző 4×1,5x2cm