Új vagy még itt? Regisztrálj hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Karácsonyi segítség: hogyan támogathatjuk a menhelyeket?

2019. december 11.

Karácsony felé közeledve egyre több dolog kerül a bevásárlókosarunkba. Ha tehetjük, akkor ilyenkor gondoljunk a nálunk és imádott háziállatainknál kevésbé szerencsés helyzetben lévőkre, például a menhelyek lakóira is. Decemberben valahogy könnyebben, szívesebben adakozunk. Tegyük ezt tudatosan, felkészülve, hogy valóban segíthessünk ott, ahol szükség van rá.

Bár a legtöbb menhely szinte egész évben teltházzal működik, karácsony után még inkább megnövekszik a létszám. Ez betudható annak is, hogy az ajándékba kapott kedvencek rövid időn belül sok helyen már unalmasnak bizonyulnak, és megválnának tőlük, vagy rájönnek, nem való háziállat az életvitelükhöz. Tehát különösen jót teszünk ilyenkor azzal, ha segítséget nyújtunk, amit többféleképpen is megtehetünk.

Az időnkkel

Mint minden dolgozónak, a menhelyek munkatársainak is szüksége lenne egy kis kikapcsolódásra az ünnepek alatt, valamint arra, hogy meglátogathassák szeretteiket, rokonaikat. Mivel sok kutyát és macskát kell gondozni, etetni, sétáltatni, rehabilitálni, így ebben az időszakban is ugyanannyi munkáskézre lenne szükség, mint korábban. Ennek hiányában az állatok stresszesebbé válhatnak. Vegyük fel tehát a kapcsolatot a helyi menhellyel, és érdeklődjük meg, tudunk-e valamiben (sétáltatás, játszás, kennel takarítás, stb.) segíteni.

Élelmiszerrel

Gondoljunk bele abba, hogy mennyit eszik négylábúnk egy nap, és ezt szorozzuk fel akár két- háromszázzal. Tehát egy menhelynek rengeteg éhes szájat kell etetnie, ami hatalmas mennyiségű ennivaló szükséglettel jár. Ezért, ha a pénztárcánk engedi, tegyünk be néhány kutya- vagy macskakonzervvel, valamint száraztáppal többet a kosarunkba. Ha csak egy étkezést is tudunk biztosítani, bármennyire is apró cselekedetnek tűnik, már az is sokat jelent, különösen akkor, ha ezt többen is megteszik körülöttünk.

Takarókkal, törölközőkkel

A hideg, téli napokon a régi, de jó állapotú takarók és törölközők is hasznosak lehetnek, akár a fedett részen lévő házikók kibéleléséhez, akár a fürdetés után.

Macskaalommal

Egy-két benti cica esetén is rendszeresen cserélnünk kell a macskaalmot, tehát valószínűleg el tudjuk képzelni, mi lehet a helyzet több tucat bársonytalpú esetén. Nem egy bájos, de egy tökéletes adomány a macskaalom is.

Játékokkal

A menhelyeken lévő állatok is szeretnek játszani, ezért az új játékszerek mindig jól jönnek, legyen szó labdáról, sípoló figuráról vagy rágható kötélről. Szuper ötlet továbbá a jutalomfalattal tölthető játékszer is, hiszen pozitívan hathat a habzsoló kutyusokra vagy a vadászösztönüket épp próbálgató minitigriseknek is.

Pénzadománnyal

Ha nem konkrét tárgyakkal szeretnénk segíteni, vagy időhiánnyal küszködünk, esetleg egy nagyobb összeget tudunk nélkülözni, akkor a menhely, illetve az alapítvány számlaszámát érdemes felkutatnunk, és arra utalást indítanunk.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy az általunk felkínált tárgyakra szüksége lehet-e a menhelynek, mielőtt odavinnénk, hívjuk fel őket telefonon vagy érdeklődjünk emailben, esetleg a közösségi oldalukon keresztül. Utóbbiakon sokszor arról is találhatunk információt, hogy éppen milyen adományokat tudnak a leginkább hasznosítani.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Tavaszi vedlés? Mutatjuk, hogyan segíthetsz kedvencednek megszabadulni a téli bundától

Tavaszi vedlés? Mutatjuk, hogyan segíthetsz kedvencednek megszabadulni a téli bundától

3+1 tipp szabadtéri programokhoz

3+1 tipp szabadtéri programokhoz

Hogyan segítsük kutyánkat kutyatámadás után

Hogyan segítsük kutyánkat kutyatámadás után

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Regisztrálj, hogy megajándékozhassunk egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal!


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.